2014. december 11., csütörtök

Italian Throwdown 2014



Már nagyon vártam ezt a versenyt! Készültem is rá rendesen, bár visszagondolva lehet a HCC Gálára nem kelett volna elmenni, mert az is egy hét mínuszt jelentett a felkészülésben.
Endrével mentünk kettesben Szegedről egy autóval, mivel úgy alakult az utolsó percekben, hogy Ági mégsem tudott jönni a sikeres qualifikáció ellenére. Majd jövőre jön ő is! :) Előttünk a makói különítmény, Szűcs Erikával az élen. Ők vezettek minket, ők már tavaly is voltak. Az út nem rövid, de legalább hosszú volt! 
Szombaton az első feladat nagyon jól ment! Futam első hely, feladatsor 5. hely! Jobb is lehetett volna ha egy erősebb futamban vagyok. Csak pár másodperccel végeztek a többiek előttem. Kellett volna egy húzó ember! Ezzel nagyon elégedett vagyok! :) Jó kezdés! 
A második feladatban Parker-ék futamában versenyeztem. Ez volt a mélypont, talán egy kis pofont is kaptam! Max súllyal rönknyomás. Max erős feladat. Itt derült ki, hogy még nagyon gyenge vagyok a nemzetközi mezönyhőz! Nagyon hátul végeztem! Hátulról  kellett visszakaparnom magam! Na ez innentől kemény volt!
A harmadik feladat megintcsak jól megyegetett, bár egy picit bennem volt az előző feladat "kudarca". Ebből látszik mennyire pszichológia is a versenysport. Ha mondjuk a rönk az utolsó feladat, szerintem sokkal jobban ment volna az elotte levő! De ez már történelem! Ezzel azért visszajöttem 20-30 közé amit a verseny végéig tartottam.
Az első napnak vége. Töltés, kaja, alvás.
A második nap rám már csak kettő feladat várt. Az utolsó feladatsort már csak a legjobb 10 versenyző csinálhatta meg. Ez volt a döntő! 
Vasárnap egyik feladat se volt igazán az enyém. Az első, a versenyen a negyedik feladat jól ki is tolt velem! Soha eddig nem skierg-eztem még és nagyon meglepett, hogy az utánna levő 70 kilós fat bar vagy kilencvennek érződött! Belassitott rendesen! Ismét egy közepes eredmény. 
Nekem az utolsó feladatban (összességében 5.) volt az ami sose ment nekem, de az utóbbi időben megindult: HSPU. Ráadásul korláton, csuma melyről! Itt a célom már csak a túlélés volt! Ehez képest egész jól ment (mondom: magamhoz képest), majdnem befejeztem a feladatsort. Az előrébb lépéshez viszont ez már nem volt elég! 
Összesítésben a végeredmény 27. hely
Nem vagyok teljesen elégedett ezzel az eredménnyel. Jobbra számítottam. De mindenképpen pozitívan állok a jövőhöz, mivel hatalmas hiányosságra akadtam rá! Az eredmény is ennek a hiányosságnak köszönhető, ez tisztán érződik grafikonok nélkül is! Ezen fogok dolgozni az elkövetkező időben, na meg persze nyakunkon az Open is. Mondjuk oda kell a legkevésbé a fogyatékosságom! :D
Ja igen! Majdnem elfelejtettem! Mostanság mindenki a táplálék kiegészítésről beszél, melyik a legjobb, engem ez támogat vagy éppen az. Én nem kötödök egy gyártóhoz sem, azt használom ami tényleg jó, nekem bevált. És itt jön szoba az a cuccos amit a hétvégén teszteltem! (Tudom, hülye vagyok, az ilyet nem élesben kell) Vagyis kettő! Ezek a Trec nutrition-nak a termékei, az Adrenalin gel és a Recovery gel. Az egyik edzés előtti a másik edzés utáni használatra van, zselés termék. Nekem iszonyat jól működött mindkettő! A versenyen végig koncentrált voltam, végig be tudott tölteni úgy, hogy nem kellett másfél liter folyadékban feloldani, majd meginni semmit! Két szippantás a tubusból és már bent is van. Egyáltalán nem terheli le a gyomromat! És pont mikor a versenyen azon gondolkoztam milyen jó dologra bukkantam rá vettem észre, hogy Lucas Parker épp a levezető evezését csinálja egy feladatsor után a szájában egy hasonló zselével! ;) Durva! Amire én most jövök rá azt ő már rég tudja! :D Nem véletlen olyan jó!
Na ennyi! Legközelebb az openen találkozunk! Szorítsatok! :)

2014. november 9., vasárnap

Friday- 2good training, wod-technic


Pénteken belefért két edzés is! :) Az első edzést Matyival nyomtuk. Egy jó kis saját testsúlyos feladattal kezdtünk, amit érzésem szerint megtoltunk rendesen, de a lábemeléssel meggyűlt a bajom. A lábam nagyon nehéznek éreztem. Egyszerűen nem akart menni. Van ilyen is! Ez után pedig egy tüdőégető "minden percben" feladattal zártunk.
Este súlyemelni voltunk Dórival. Volt ott minden ami szem szájnak ingere! Sok is lenne leírni! A lényeg, hogy voltunk és javítjuk, csiszoljuk a technikát! Fejleszteni kell az aláülést!!

AM:

Amrap 8'
8 C2B
8 T2B.                     6rounds+ 9C2B
8 HSPU
8 pistol, alt.

Emotm 9'
Minute 1: 30sec AD
Minute 2: 30sec row
Minute 3: 60 double under

PM:

Snatch press 3x4reps, 50kg
Snatch balance 3x3reps, 60kg
Snatch pull+ hang snatch pull+ squat snatch+ hang squat snatch technic with 70kg
Clean pull+ squat clean+ hang squat clean+ Split jerk technic with 100kg
One and half handed pull-up 2x5-5reps
Front squat 3x5reps, 100-105-110kg


Saturday- OHS, jerk, strong man


Split jerk+ OHS 1+3reps, 115kg+ 1+1reps, 120kg
C&J 110-115-120kg
Bench press 2x3reps, 60-70kg+ 2x2reps, 80-90kg+ 2x1reps, 100-105reps


Partner wod:
10 rounds, alt.
15m sled pull, 40kg
Then,
3rounds, alt.
15m sled pull, with partner

3rounds not for time:
10 tire flip
2' rest

3rounds not for time:
30m tire carry
2' rest


2014. november 6., csütörtök

Thursday- C&J, press-jump-swing


Vegyes érzelmekkel teli napom volt. Egy kevés erőből HSPU-val melegitettem, majd felmentem felvétel és lökés gyakorlatból 125ig, azt felkaptam 4szer is, de a lökdösődés nem ment. Ezért hát felhúztam magam, visszavettem 110re és kilöktem párszor. A gyúrás végén guggoltam egy keveset még 135tel és mentem pörögni.
A pörgentyűt annyira ma nem éreztem, de valahogy túléltem. Viszont a "minden percben" feladat jól esett, végig ment egyben az apcug, közepes tempójú evezéssel.

Strict HSPU 2x10reps
Squat clean 4x1reps, 125kg
C&J 5x1&1reps, 110kg
Back squat 4x4reps, 127,5-135-135-135kg

3rounds:
20 STOH, 52,5kg
25 box jump
30 swing, 32kg

Emotm 8'
EVEN: 6 muscle up
ODD: 30sec row


2014. november 5., szerda

Tuesday- snatch PR


A napom egész jól telt! Szakítással kezdtem, vagyis pici rávezetővel. Szóval felmentem egészen 97,5kiloig ami egyéni csúcs nagyon könnyedén! Sajna mostanság nem az erővel van a baj hanem a technika esett szét egy kicsit, de elkezdtem dolgozni rajta és érzem is a különbséget. Legközelebb megcsinálom a 100at, majd a 105öt, majd így tovább! :D
A metcon elég tüdős volt, ki is vett rendesen! Majd a végén egy könnyített "minden percben" feladat és már mehettünk is haldokolni a szaunába! ;)

Sotts press 3x6reps, 40kg
Snatch balance 3x4reps,
Squat snatch 1rep, 97,5kg
Front squat 5reps, 95kg+ 3x4reps, 107,5-115-115kg

Amrap 9'
5 C&J, 50kg.                                          7rounds,4 C&J+ 100DU
10 burpee box jump
+ 100 double under (tc:2')

Emotm 8'
EVEN: 15 C2B
ODD: 12 OHS, 45kg

Monday- clean practice, Amanda


A hétfőm nem alakult olyan jól mint ahogy én terveztem. Vallbol nyomás volt az első, egy ismétlésekkel 72,5ig, ozt ennyi! Utánna lablokeses nyomás triplák, majd felvétel gyakorlás kis súllyal. Az erősítés végén pedig tarkón guggolás, ami nagyon gyengén ment, 153ba alig ment a 3!
Mai csajom az Amanda volt ami kegyetlen szarul ment, mondjuk még így is javítottam az időmön. A végjáték pedig egy "minden percben" feladat volt lábemeléssel és thrusterrel, ahol kidurrantam mint egy lufi!

Shoulder press 3x1reps, 62,5-67,5-72,5kg
Push press 4x3reps, 92,5kg
Clean pull+ hang clean pull+ squat clean+ hang squat clean 5x1+1+1+1reps, 80kg
Back squat 6reps, 110kg+ 4reps, 127,5kg+ 3reps, 152,5kg

"Amanda"
9-7-5reps
Muscle up.                       5'25
Squat snatch, 60kg

Emotm 4'
EVEN: 20 T2B
ODD: 15 thruster, 45kg

No rest

Emotm 4'
EVEN: 15 T2B
ODD: 12 thruster, 45kg

2014. november 1., szombat

Saturday- practice, emotm


A szombatom álmoskásan telt. Nem voltak nagy súlyok, inkább technikázós edzés volt. Edzés végén sem voltak nagy gyilkolások. 21 perces "minden percben" feladat volt, 7 gyakorlattal, a cél itt mindig az adott feladat lehető leggyorsabb teljesítése volt, tökéletes mozgásminőséggel. Ez sikerűlt is!

Sotts press 3x6reps, 40kg
Snatch pull+ hang snatch pull+ squat snatch+ hang squat snatch 5x1+1+1+1reps, 60kg
Double KB press 3x5reps, 2x24kg
OHS 8reps, 72,5kg+ 6reps, 85kg+ 2x4reps, 95-100kg

Emotm 21' alternate exercises:
5 thruster, 60kg
10 burpee
15 box jump
10 STOH, 60kg
15 deadlift, 60kg
30sec row
10 HSPU